 |
Ön a TRUCKER SECURITY KFT. általános cégbemutató
anyagát olvassa. A szerkesztők célja, hogy a vagyonvédelem,
biztonságtechnika és valamennyi, a magán és társasági
tulajdont érintő biztonsági kérdésekről átfogó kereszmetszetet
nyújtson az érdeklődő számára oly módon, hogy közben bemutassa
a "TRUCKER Kft." ezen a területen igénybe vehető szolgáltatásait.
Ajánljuk továbbá kiadványunkat mindazoknak a figyelmébe, akik
felismerték annak szükségszerűségét, hogy személyi és társasági
tulajdonban lévő értékeiket, ezekhez fűződő tulajdonosi értékeiket
és azokat veszélyeztető valamint károsító cselekmények önmaguk
már nem képesek elhárítani. Ugyanakkor igénylik mindazon komplex
szolgáltatások körét, melyek igénybevétele további gazdasági
sikereik záloga.
Néhány szó a Trucker Kft. létrejöttéről:
Cégünk a vagyonvédelem piacán több éve tevékenykedő kis-és középvállalkozások,
valamint magánszemélyek tőkéjéből 1994-ben alakult 5.8 millió
forintos alaptőkével. Az eddig elért eredmények és üzleti pozíciók,
valamint a társaság felkészültsége lehetővé tette hogy az 2003-as
üzleti évet 100 millió forintos vagyonnal zártuk. A cég irányítása
Pécs belvárosában működő irodánkból történik.
Tapasztalt és képzett szakembereket foglalkoztatunk,
velük személyvédelmet, pénzintézetek, hivatalok és egyéb intézmények
védelmét vállaljuk, illetve az Ön által küldött szállítmány
vagy értékpapír fegyveres biztonsági őrökkel való őrzését, portaszolgálat
ellátását, rendezvények biztosítását, magánnyomozást, munka-
és tűzvédelem szervezését.
Munkatársaink évszaknak megfelelően rendszeresített formaruhában
látják el szolgálatukat. Minden elvárásnak megfelelő
technikai háttér áll rendelkezésünkre, hogy az Önök
igényeit maximálisan ki tudjuk elégíteni.
A minőségi elvárások teljesítése érdekében társaságunk az MSZ
EN ISO 9001:2001 szabvány szerinti minőségirányítási
rendszert alkalmazta, vezette be. Az ezzel összefüggő
és a minőségre vonatkozó átfogó irányítási, felelősségi rendszer
szavatolja az állandó és megfelelő minőséget.
Ezenkívül mindennemű biztonságtechnikai szervezéssel,
tervezéssel kapcsolatos munkát vállalunk kivitelezéssel
együtt.
Segítjük a különböző rendezvények szervezésében
és lebonyolításában, valamint az Önök munkáját könnyítjük meg
termékbemutatókon, vásárokon
és kiállításokon.
Dolgozóink rendszeresen részesülnek önvédelmi gyakorlati,
valamint elméleti oktatásban. Biztonsági szakembereink
szaktudásukkal a gyakorlatban megkönnyítik munkáink kivitelezését
cégünk és az Önök részére egyaránt.
Vállalkozásunk folyamatosan fejlődik és bővül, ezért munkatársainkkal
szemben támasztott követelményeink mind a felvétel,
mind a munkavégzés szempontjából átlagon felüliek.
Ezen követelmények közé tartozik a fizikai állapot karbantartása,
különböző küzdősport edzésekkel, és a szellemi
állapot fejlesztése szakmai továbbképzésekkel.
Cégünk érvényben lévő, felelősség biztosítással rendelkezik,
mely garancia arra, hogy Ön cégünkre bízhassa személyének és
vagyonának védelmét. |
 |
 |
-
Biokom Pécsi Környezetgazdálkodási Kft.
- Pécsi Napok Rendezvényeinek Biztosítása
- Inter-Európa Bank Rt.
- Pécs M.J.V. Polgármesteri Hivatal
- Pvsk-Mizó Kosárlabda Mérkőzések Biztosítása
- Női Ökölvívó Eb Biztosítása
- Világ Legerősebb Emberei Csapat Vb Biztosítása
- Pmfc Labdarúgó Mérkőzések Biztosítása
- Efott Biztosítása
- Pécsi Erőmű Rt.
- Pécs Expo Pécsi Nemzetközi Ipari Vásár
- Kereskedelmi És Hitelbank Rt.
- Pannon Volán Rt.
- Strabag Rt.
- Waberer's Holding Rt.
- Cba Üzletlánc Hálózat Pécsi Üzletei |
 |